Az Európai Parlament és a Tanács irányelvet fogadott el a versenyjogi kártérítésekkel kapcsolatban. Ahogy előző bejegyzésünkben írtuk, az irányelv célja, hogy az egységes jogszabályi keretek fenntartása érdekében mind a nemzetközi, mind a nemzeti gyakorlatban az irányelv rendelkezései érvényesüljenek. Ehhez 2016. december 27-ig valamennyi tagállamnak át kell ültetni a rendelkezéseket nemzeti jogrendszerébe. A magyar parlament várhatóan tavasszal kezdi meg az implementációt biztosító törvényjavaslat tárgyalását. Megvizsgáltuk, mely pontokban kell változtatni a nemzeti versenyjogi jogszabályokon.
A versenyjogi kártérítések esetében kulcsszerepet játszik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Határozatának a per kimenetelére nézve kiemelt jelentősége van, mivel az irányelv értelmében a bíróságokat kötik a versenyhatóságok határozatai. A magyar versenytörvény megfogalmazása szerint ez a kötöttség jelenleg csak a határozat jogsértést megállapító részére vonatkozik, tehát itt várhatóan pontosításra lesz szükség. Ez a követelmény mellesleg attól függetlenül érvényesül, hogy a kártérítési keresetet a GVH határozatának meghozatala után (follow on kereset), vagy versenyhivatali eljárás hiányában (stand alone kereset) indították. Utóbbi esetben azért érvényesülhet ez a szabály, mivel a bíróságok kötelesek értesíteni a GVH-t, ha versenyszabály sérelme merül fel egy perben, aminek nyomán pedig eljárás indulhat.
Az úgynevezett follow on ügyekben elévülési szempontból problémás lehet az igényérvényesítés. Példának okáért jelenleg nem tisztázott és törvényileg kifejezetten nem biztosított a hazai szabályokban azon károsult igényének érvényesítése, amely a versenyhatóság jogerős döntésére várva nem indít pert, ha ez a várakozási idő eléri az irányadó elévülési időt, az 5 évet. Az irányelv kifejezetten rögzíti, hogy a nyugvás legkorábban a jogsértést megállapító határozat jogerőre emelkedése vagy az eljárás egyéb módon történő befejezése után egy évvel érhet véget. Ezt a rendelkezést természetesen be kell építeni a hazai jogba. A versenytörvény ugyanakkor rendelkezik arról, hogy a folyamatban lévő pert fel kell függeszteni (stand alone kereset), ha versenyhatóság vizsgálatot indít a versenyszabály megsértésének gyanúja esetén.
A közelmúltban a jogalkotó előnyben részesítette a kkv szektort a versenyfelügyeleti szankciórendszer tekintetében. Most pedig újra engedményt kell tennie, az engedékenységben részesített vállalkozások limitált magánjogi felelősségéhez (amely már jelen van a magyar jogban) hasonlóan. Az egyetemleges felelősség alóli kivételre vonatkozó szabályokat a kkv szektorra is ki kell terjeszteni az irányelvből adódóan, amennyiben azok részesedése a releváns piacon az 5 százalékot nem érte el, és az egyetemleges felelősség gazdaságilag tönkretenné őket. Persze azzal a feltétellel, hogy ezen cégek nem játszottak vezető, illetve szervező szerepet a jogsértésben, valamint nem visszaesők. Az irányelv ugyanezen kedvezményt – limitált felelősség – rendeli alkalmazni az alternatív vitarendezés során egyezséget kötött fél számára is, ráadásul esetében a versenyfelügyeleti bírságot is csökkenteni rendeli. Ezekkel a szabályokkal szintén adós még a versenytörvény.
A hazai esetjogban előfordult már, hogy az alperes úgynevezett passing on defence-et alkalmazott, azaz állította, hogy az állítólagos jogsértésből adódó kárt a felperes beépítette áraiba, így továbbhárítva a plusz költséget vásárlóira. Az ilyen vásárlók vagy szolgáltatásokat igénybe vevők igényérvényesítését annyiban segíti az irányelv – és ezzel a hazai szabályozás kiegészítendő – hogy vélelmet állít fel az áthárítás megtörténtére vonatkozóan. Ekkor tehát csak annyit kell bizonyítaniuk, hogy a jogsértéssel érintett áruból vásároltak vagy ilyen szolgáltatást vettek igénybe. A bizonyítási teher tehát megfordul, így a közvetett vásárlók könnyebben léphetnek fel a jogsértővel szemben.
A hazai 10 százalékos szabály, amely értelmében vélelmezni kell, hogy egy kartell 10 százalékos áremelkedést okozott, lényegében túlteljesíti az irányelvet, amely csak a károkozás tényének vélelmét rendeli alkalmazni általános jelleggel. Még ilyen szabályozás mellett is előállhat olyan helyzet, hogy a kár mértékét nem lehet pontosan meghatározni. Az irányelv ezért lehetővé teszi az eljáró bíróság számára, hogy ilyenkor egy becsült összeget állapítson meg. A Ptk. általános kártérítési szabálya szerint a károk kiegyenlítéséhez szükséges összeg is megítélhető, tehát ez mondhatni lefedi az előbb említett követelményt. A becslés során biztosítani kell azt is, hogy a bíróság a nemzeti versenyhatóság segítségét kérhesse. Ezen lehetőség a versenytörvény szerint most is nyitva áll, igaz általános jelleggel és kifejezetten nem a károk becslésének tárgyában. Megjegyezzük, hogy jelenleg nem világos, hogy a GVH hogyan tudna kárösszegek tekintetében nyilatkozni, tekintve, hogy eljárása során esetenként nem is szükséges bizonyítania piaci hatást, így áremelkedést (azaz kárt) sem ahhoz, hogy jogsértést állapíthasson meg.
Látszik tehát, hogy lesz munkája a jogalkotónak, ugyanis hiányoznak egyes, az irányelv által támasztott követelmények. Az igazi kérdés azonban az, hogy milyen hatással lesz az implementáció a hazai jogérvényesítésre. Ez csak jó néhány év múlva fog kiderülni, de a tapasztalatokról addig is próbálunk folyamatosan hírt adni.
Szerző: Szatmáry István