A jog exportja amerikai módra – miért érdekes az FCPA?

Mind a hazai, mind pedig a nemzetközi sajtóban egyre gyakrabban tűnnek fel olyan főcímek, amelyek az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (Department of Justice, vagy DOJ) és az Egyesült Államok különböző kormányzati ügynökségei által indított eljárások új korszakát hirdetik. Nem mehetünk el tehát szó nélkül azon hírek mellett, amelyek az Egyesült Államok törvényeinek megsértéséért nemcsak amerikai, hanem külföldi cégekre kiszabott hatalmas összegű bírságokról – vagy némely esetben peren kívüli egyezségek keretében kifizetett óriásösszegekről – szólnak. 

Vegyük például a 2014-ben a BNP Paribas-val kötött – példátlan összegű – 8,9 milliárd dolláros peren kívüli megállapodást, amely azért jött létre, mert a francia hitelintézet megsértette az Irán és más országok ellen bevezetett amerikai szankciókat. Az Egyesült Államok rendelkezik néhány igen érdekes exportcikkel: olyan szövetségi jogszabályokkal, amelyek hatálya jóval túlnyúlik az ország határain.

Ezen amerikai szövetségi szabályok közül mostanság egyre nagyobb figyelmet kap egy bizonyos jogszabály: a Foreign Corrupt Practices Act (FCPA) – vagyis a külföldi állami tisztségviselők megvesztegetését tiltani hivatott törvény. Az FCPA-t az amerikai Kongresszus 1977-ben azért hívta életre, mert az amerikai vállalatok egyre gyakrabban követtek el különböző korrupciós cselekményeket az Egyesült Államokon kívüli üzleti lehetőségeik előmozdítása érdekében. A jogszabályt a Kongresszus az amerikai piacon versengő vállalatok közti egyenlő versenyfeltételek megteremtésének eszközének szánta, célja pedig a piac hatékony működésének helyreállítására volt. Eredetileg ugyan arra tervezték, hogy az amerikai vállalatokat riassza el a korrupciós ügyekben való részvételtől, manapság azonban az FCPA-t egyre gyakrabban alkalmazzák külföldi vállalatok ellen. Ha megnézzük az elmúlt évek statisztikáit, azt láthatjuk, hogy a legnagyobb összegű bírságokat, valamint peren kívüli egyezségek, illetve vádalkuk keretében megállapított összegeket tízből nyolc esetben nem amerikai, hanem külföldi vállalatok fizették ki.

A legnagyobb összegű bírságok listáját a svéd Telia telekommunikációs cég vezeti, amely 2017-ben összesen 965 millió dollár büntetést fizetett egy üzbég vesztegetési ügy miatt, amelynek során a Telia célja üzbég piaci részesedésének növelése volt.

A bírságok összegének folyamatos növekedése melletti másik figyelemreméltó tendencia az FCPA alapján a magánszemélyek ellen induló büntetőeljárások számának drasztikus emelkedése. A DOJ egy 2015-ben kiadott állásfoglalása szerint az ilyen cselekmények üldözésének – és az elrettentés útján megvalósuló megelőzésének – leghatékonyabb módja, ha nemcsak a vesztegetések elkövetésében személyesen közreműködő, hanem azok megvalósulását lehetővé tevő testületi, vagy egyéb döntések meghozatalában részt vevő magánszemélyeket is felelősségre vonják.

 

  1. Telia Company AB (svéd): 965 millió dollár (2017).
  2. Siemens (német): 800 millió dollár (2008).
  3. VimpelCom (holland): 795 millió dollár (2016).
  4. Alstom (francia): 772 millió dollár (2014).
  5. KBR / Halliburton (amerikai): 579 millió dollár (2009).
  6. Teva Pharmaceutical (izraeli): 519 millió dollár (2016).
  7. Keppel Offshore & Marine Ltd. (szingapúri): 422 millió dollár (2017).
  8. Och-Ziff (amerikai): 412 millió dollár (2016).
  9. BAE (Egyesült királyságbeli): 400 millió dollár (2010).
  10. Total SA (francia) 398 millió dollár (2013).

(Forrás: Richard L. Cassin / FCPA Blog)

 

Az FCPA célja kettős. Egyrészt, hasonlóan a magyar Büntető Törvénykönyv rendelkezéseihez, tiltja a külföldi kormányzati tisztviselők megvesztegetését, illetőleg annak kísérletét. Ebben a tekintetben az FCPA tágan értelmezi a vesztegetés tényállását és a külföldi tisztviselő fogalmát is. Bármely olyan anyagi előny (pénz, utazás, egyéb szívesség) külföldi tisztviselők számára történő felajánlását, vagy juttatását tilalmazza, amelyek célja az előnyt felajánló, vagy juttató vállalat indokolatlan üzleti előnyhöz juttatása. A tisztviselő fogalma alá pedig nemcsak kormányzati tisztséget betöltő személyek tartoznak, hanem például a magyar jogban közalkalmazottaknak, vagy köztisztviselőknek minősülő személyek, adott esetben állami vállalatok vezető tisztségviselői is. Magyar szemmel nézve érdekességként itt meg kell jegyeznünk, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén az FCPA rendszerében a magyar orvosok külföldi kormányzati tisztviselőknek minősülhetnek.

Az FCPA másrészt azt is biztosítja, hogy a hatálya alá tartozó „kibocsátók” üzleti nyilvántartásai pontosan tükrözzék az ezen nyilvántartásokban rögzített tranzakciók gazdasági tartalmát. Vagyis a cél az, hogy ne lehessen „elkenni” egy vesztegetéssel megvalósult ügyletet akként, hogy azt „tanácsadási szolgáltatásként” tüntetik fel a vállalat könyvelésében.

Az FCPA rendelkezéseinek megsértése polgári és / vagy büntetőjogi felelősséget is maga után vonhat, ez utóbbi pedig magánszemélyek esetében akár szabadságvesztéshez is vezethet.

Itt érkeztünk el a legfontosabb kérdéskörhöz: mi biztosítja az Egyesült Államok kormányának a lehetőséget arra, hogy külföldi vállalatokkal vagy magánszemélyekkel szemben igényt érvényesítsen? Másként megfogalmazva: valójában ki tartozik a FCPA hatálya alá?

Az FCPA hatálya az úgynevezett „kibocsátókra” („issuer”); „belföldi illetőségekre” („domestic concerns”), valamint egyéb, az előbbi két kategóriába nem sorolható szervezetekre, vagy személyekre terjed ki. A fenti fogalmakat pedig rendkívül tágan értelmezi az amerikai szabályozás, vagyis az FCPA alapján született bírósági döntések.

Kibocsátónak minősül minden olyan vállalat (és ezek tisztségviselői, munkavállalói, részvényesei stb.), amelynek bármilyen értékpapírja tőzsdei bevezetésre került az Egyesült Államokban, vagy rendszeres jelentéstételi kötelezettsége van a szövetségi tőzsdei felügyelet (U.S. Securities and Exchange Comission – „SEC”) felé. Fontos, hogy a fentiek alapján külföldi vállalat is kibocsátónak minősülhet, amennyiben például másodlagos értékpapírját (mondjuk ADR – „American Depositary Receipt” formájában) bevezetik valamely amerikai tőzsdére. Ez történt a Magyar Telekom esetében, amely 2011-ben 95 millió dollár büntetést kényszerült megfizetni az amerikai kormányzat részére egy montenegrói és egy macedón vesztegetési ügy kapcsán (meg kell jegyeznünk, hogy az SEC a Magyar Telekom három volt vezető tisztségviselője ellen polgári peres eljárást is indított, amely csak 2017-ben, egyezséggel ért véget).

Belföldi illetőségnek minősül például minden olyan magánszemély aki, az Egyesült Államok állampolgára, állandó lakosa, továbbá minden olyan szervezet, amelyet az Egyesült Államok (vagy valamely államának) joga alatt hoztak létre, illetve amely üzleti tevékenységét elsődlegesen az Egyesült Államok területén végzi.

Végezetül, a fenti kategóriákba nem sorolható személyek is az FCPA hatálya alá tartozhatnak, amennyiben bármilyen vesztegetési céllal megvalósuló kifizetést előmozdító tevékenységet végeznek miközben az Egyesült Államok területén tartózkodnak. Ennek megfelelően tehát akár egy külföldi állampolgár, aki egy amerikai látogatás során részt vesz egy olyan találkozón, amelynek célja egy külföldi kormányzati tisztviselő megvesztegetésében történő megállapodás könnyen az amerikai hatóságok hálójában találhatja magát. További érdekesség, hogy olyan magánszemélyek esetében, akik valamely kibocsátó, vagy belföldi illetőség tisztségviselői, munkavállalói, vagy akár megbízottai („agent”), az amerikai bíróságok joghatóságát könnyen megalapozhatja például az is, ha ezen személyek egy elektronikus levelet küldenek amerikai szerveren keresztül (például egy gmail-fiók használatával), vagy egy telefonhívást kezdeményeznek, egy az Egyesült Államokban elhelyezett telefonközpont használatával, esetleg pénzeszközöket mozgatnak amerikai bankokon keresztül. Egy ilyen, az Egyesült Államokon keresztül létesített úgynevezett „minimális kapcsolat” alapján állapította meg joghatóságát a Magyar Telekom volt vezető tisztségviselői vonatkozásában egy szövetségi bíróság 2013- ban az SEC keresete alapján. A szóban forgó esetben alperesek elektronikus levelezésüket az Egyesült Államokban fizikailag elhelyezkedő szervereken (hotmail.com) bonyolították. Ugyanakkor – időszakos jelentéstételi kötelezettségük teljesítése keretében – a Magyar Telekom, mint kibocsátó nevében hamis jelentéseket tettek az SEC felé (bizonyos tanácsadói díjak kifizetésével kapcsolatban). E tények bőven elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a külföldi illetőségű állampolgárokat az Egyesült Államok bíróság elé citálják.

Végezetül, de nem utolsó sorban említést érdemel, hogy az amerikai hatóságok szemszögéből sikeresnek mondható FCPA ügyek számának növekedésében nagy szerepe van a jutalom reményében a nyomozók munkáját segítő bejelentőknek (azaz „whistleblower”-eknek) is. E személyek nemcsak a bírságokból, de a peren kívüli egyezségek keretében kifizetett összegekből is pénzjutalomban részesülhetnek, melynek nagysága bizonyos körülmények fennállása esetén a bírságok, illetve az egyezségekben szereplő összegek akár 30%-át (!!!) is elérheti. Az FCPA ügyekben folytatott nyomozásokat övező médiafelhajtás és a bejelentők pénzügyi „ösztönzőinek” sajtó útján történő reklámozása biztosítja, hogy újabb és újabb ügyek kerüljenek a DOJ látókörébe, amelyek közül az ügyészek kedvükre válogathatnak.

A következő cikkünkben az Egyesült Királyság, valamint Franciaország FCPA-hez hasonló jogszabályaival foglalkozunk majd.